Telephely Tour - Itt kezdődött minden

Hogy is volt, hol is kezdjem?

Most nem azért vagyok bajban, mert nem tudom - mert persze, hogy tudom -, hogy mit is mondhatok el erről és mi az érdekes benne...

Csak mert én nem vagyok az a pali, aki állandóan magáról beszél. Furcsa most ez egy kicsit nekem, de azért jó is visszaemlékezni, arra, hogyan is kezdődött minden.

Ott kezdem, hogy van nekem egy nagyon jó barátom, a Zsolti. Osztálytársak voltunk, 10 éves korunk óta barátok vagyunk, és mindig is voltak közös dolgaink, terveink.

18 évesen lett meg a jogsim, és elmentem egy budapesti benzinkútra dolgozni kutasként. 

Friss jogsim volt, imádtam a kocsikat, a pénzt. Azt hiszem, ez olyan tipikus fiatalkori baromság a fiúknál. De akkor azért nem éreztem annak, és Zsoltival kitaláltuk, hogy veszünk egy közös kocsit, amit majd bérbe adunk

Az első autónk, amit felesben vettünk - ebbe minden pénzünket bedobtuk -, egy kicsi, kétszemélyes, 15 éves Fiat Punto Van volt. Kicsit kipofoztuk és beállítottuk a kútra, onnan adtuk ki bérbe.

Aztán vettünk még egy kocsit, utána meg még egyet. Közben meg én lettem a benzinkút vezetője. Szóval ott állt a kúton 6 autó, amit kiadtunk bérbe. De kezdett szűkös lenni a hely, és Zsoltival eldöntöttünk, hogy eljött az idő, hogy telepet béreljünk.

Így aztán vittük a kocsikat, és 2013-ban kibéreltünk egy kis irodacsücsköt meg 10 parkolóhelyet “A TELEPEN” a Szlovák úton. Itt csatlakozott hozzánk Peti, aki most a budapesti telephely vezetője.

2016-ban költöztünk újra, immáron saját irodába, ami szintén “A TELEPEN” van csak a Csömöri út felől van a bejárata.

Kb. 1500 nm saját bejáratú telephely, amire építettünk egy irodát is, ahol Anna várja az ügyfeleket sok szeretettel és segítőkészen.

Budapesten most kb. 65 autónk van. Országosan 6 telephelyen, kb. 110 bérelhető jármű várja az ügyfeleket.

De gondolom a számok most nem is olyan érdekesek, csak nekem.

Időközben Zsolti barátom ügyvédnek állt, 1,5 éve szállt ki a cégből. Azóta is jó barátok vagyunk, de mint mondani szoktuk: egy seggel nem ülünk meg két lovat, kivéve a 4-es,6-ost, de azzal meg nem járunk, szóval megértettem és támogattam a döntését.

Viszont vannak nekem jó fej öcséim. Meg van egy elvem, miszerint, aki utánam születik, annak az a dolga, hogy engem szolgáljon - ez csak vicc persze, de minden viccnek a fele igaz, szóval… A lényeg annyi, hogy jó tesókhoz híven segítünk egymásnak mindenben.

Dávid állandó segítség nálunk. Ő csinálja a cégnek az asszisztenciát, például ha lerobban egy autó, ő megy menteni, van is egy saját trélere. De sok minden másban is lehet rá számítani.

Kristóf, informatikus, és a cégünk IT részlege is egy személyben. Ő fejlesztette ki a nyomkövető-szoftvert is, amit használunk, és minden új gépnél ő csinálja az telepítéseket is.

A legkisebb öcsém, Bálint. Ő még egyetemista. De túl közel költözött a reptérhez, így könnyű célpont, ha ugrasztani kell valakit éjszaka, hogy vigyen ki egy kocsit a reptérre. Persze szívesen csinálja.

És igen, vannak rossz napok, amikor a hócipőm kivan, mert valami nem úgy működik, mint szeretném, vagy mert valaki úgy hozza vissza a kocsit, ahogy azt nem kellene és még kamuzik is róla, vagy valaki benne felejt a csomagtartóban egy fél szarvast jó véresen…. (de erről majd máskor mesélek), de őszintén azt mondhatom, hogy szeretem ezt csinálni. Nem esik nehezemre minden nap 5-kor felkelni, és elkezdeni a napot.

Nagyjából ez a rövid története a KISNAGY AUTOBÉRLÉS kezdetének. Szeretem a munkám, szeretem a kollégáimat, és jó arra gondolni, hogy bár nagyon fiatalon és kicsiben kezdtünk, most azért már van, amire igazán büszkék is lehetünk.

Cégadatok:

Cégnév: Fox Professional Kft.
Székhely: 2234 Maglód, Pasteur Lajos utca 45.
Posta Cím: 1162 Budapest, Szlovák út 79/B
Telefon: +36-20-474-07-12
E-mail: foxprofessionalkft@gmail.com
Adószám: 23702734-2-13
Céget bejegyző bíróság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 13-09-152098
Impresszum

Elérhetőségeink: