Ez a poszt most nem lesz túl hosszú, de lesz benne egy csomó izgalom, vicc, stratégia, kihívás, küzdelem, nyertes és vesztes, karácsonyi üzenet és persze Kisnagy Autó! Csak a szokásos: minden, ami mi vagyunk és amire tőlünk számítani lehet.
Szóval úgy kezdődött a dolog, hogy megint azon ment az agyalás, hogy milyen hülyeséggel lehetne feldobni a napot.
És mert nyakunkon a karácsony, valami olyat akartunk csinálni, ami a témához illik.
Jók vagyunk az agyalásban és a hülyülésben is, így adott volt minden.
Egyszer csak jött az ötlet, persze az értelmi szerző az én drága barátom és főnököm, Ricsi volt (de ezt csak úgy mellesleg említeném meg).
A lényeg:
- Dáviddal fogadtunk, hogy ki tud több karácsonyfát betuszkolni a neki szánt autóba,
- hogy ki melyik autót kapja azt sorsolással döntjük el,
- végül pedig elmegyünk együtt egy karácsonyfa árushoz és megcsináljuk!
Erre kezet is ráztunk, ahogy azt kell. Boss (alias: Ricsi) pedig az áldását adta a versenyre + elmondta, mi a vesztes büntetése… mert, ha már fogadás, hát legyen tétje is!
Nah, de inkább nézzétek meg a videót, abból minden kiderül:
Tippelj, hogy ki nyert vagy hogy mi a büntetés.
Marha jól éreztük magunkat amúgy ebben az egészben. Nagyon jó hangulat van mindig a videók forgatása közben.
És akkor itt és most meg is köszönném a csapatnak a közreműködést!
Már-már kezdem azt érezni, hogy munkát kéne váltanom, mert hát elég jól megy nekem ez is, mármint a szereplés. Jól áll nekem a kamera vagy hogyis mondják.
És akkor most jöjjön a mi karácsonyi üzenetünk mindenkinek, aki követ minket:
- Nagyon-nagyon boldog karácsonyt Nektek!
- Legyetek lazák és semmi para!
- Legyetek vidámak és röhögjetek sokat!
- Legyetek a családdal és ne agyaljatok a melón!
- Egyetek sokat, bármit, ami jól esik és ne álljatok a mérlegre!
- Ha nektek egy kicsit több van, gondoljatok azokra is, akiknek jól jönne a segítség!
- Bulizzatok sokat, de ha isztok, soha ne vezessetek!
- Ha pedig vezettek, legyetek óvatosak és körültekintőek!
Jövőre találkozunk!
Persze, ha szeretnél autót bérelni az ünnepek idejére, várunk a telephelyeken!
Addig is kövessetek minket a Facebookon, Youtube-on + a weboldalunkon!
Jövőre is pont ugyan ilyenek leszünk, nem okozunk csalódást!